Ferrari 126C
A Ferrari 126C egy Formula-1-es versenyautó, amellyel a Scuderia Ferrari versenyzett először az 1981-es Formula-1 világbajnokság során, majd különféle átalakított változataival egészen 1984-ig. Az autó sikeres konstrukció volt, kétszer megnyerte a konstruktőri világbajnoki címet.
Ferrari 126C Ferrari 126C2 Ferrari 126C2B Ferrari 126 C3 Ferrari 126C4 | |
Gyártási adatok | |
Versenysorozat | Formula–1 |
Gyártó | Scuderia Ferrari |
Előző | Ferrari 312T |
Következő | Ferrari 156/85 |
Műszaki adatok | |
Vázszerkezet | Szénszálas-alumínium kompozit monocoque |
Első felfüggesztés | Dupla keresztlengőkaros, torziós karok |
Hátsó felfüggesztés | Dupla keresztlengőkaros |
Motor | Ferrari Tipo 021/031 1,5L V6 turbó |
Váltó | Ferrari 6 sebességes manuális |
Üzemanyag | Agip |
Gumik | Michelin Goodyear |
Versenyeredmények | |
Csapat(ok) | Scuderia Ferrari |
Pilóták | 27. Gilles Villeneuve 27. Patrick Tambay 27. Michele Alboreto 28. Didier Pironi 28. Mario Andretti 28. René Arnoux |
Első verseny | 1981-es Formula-1 nyugat-amerikai nagydíj |
Utolsó verseny | 1984-es Formula–1 portugál nagydíj |
Futott versenyek | 62 |
Győzelmek | 10 |
Dobogós helyezések | 34 |
Edzéselsőségek | 10 |
Leggyorsabb körök | 12 |
Fejlesztése
szerkesztés126C (1981)
szerkesztésAz új autó létrejöttének célja az volt, hogy leváltsa az évek óta használt, és az előző évben katasztrofális teljesítményt nyújtó 312T típust. A kasztni nagyon hasonlított az 1980-as 312T5-ösre, a kisebb és keskenyebb V6-os turbómotorhoz és a szívóhatáshoz (ground effect) szükséges átalakításokkal. A Ferrari a motorban kezdetben turbó helyett Comprex rendszerrel kísérletezett, aminek megvolt az az előnye, hogy hasonlóan lehetett vezetni, mint egy szívómotoros autót (nem jelentkezett a turbómotorokra jellemző késleltetett teljesítményleadás). Jelentős gondot okozott azonban, hogy a rendszer elég magasan kinyúlt a motorból, és folyamatosan igényelte a friss levegő és a kipufogógáz elegyét. Éppen emiatt végül letettek a használatáról, és a hagyományos turbó mellett döntöttek.
1979 decemberében Enzo Ferrari leigazolta Nicola Materazzit, aki járatos volt a turbómotorok tervezésében. Akkoriban a Formula-1-ben a Renault volt az, amely rengeteget kísérletezett a turbóval, több-kevesebb sikerrel. Materazzi látta a Comprex rendszer előnyeit és hátrányait is, és először úgy tervezte meg a motort, hogy két kisebb Comprex rendszert épített volna bele, hidraulikus kuplunggal vezérelve. Végül az egyszerűbb kivitelezhetőség miatt maradt a turbónál. Az új autó a 126CK megnevezést kapta ekkor.
Első bevetésére az 1980-as olasz nagydíjon került sor, ahol kiderült, hogy sokkal jobb, mint a 312T5-ös. Gilles Villeneuve egyedül a vezethetőségre panaszkodott. Ebből kifolyólag igazán a gyors pályák feküdtek neki, amik kevésbé voltak technikásak. Az autó az 1981-es világbajnokság során versenyzett, korai megbízhatósági problémái miatt Villeneuve érdemben nem volt harcban a világbajnoki címért, de kétszer tudott futamot is nyerni.
Didier Pironi volt a másik pilóta, ő, és Harvey Postlethwaite mérnök azon az állásponton voltak, hogy a nehéz vezethetőséget a rossz aerodinamika okozta, ami miatt csekély volt a leszorítóerő. Nem segített sokat az abban az évben szinte minden csapat által használt, a teljesítmény növelése érdekében bevetett kemény felfüggesztés sem. Emiatt a kanyarokban az autó hajlamos volt megcsúszni, még mielőtt a szívóhatás az aszfalthoz tapasztotta volna az autót, káros oldalerőkkel hatva a pilótákra, és a gumikat is jobban koptatva. A motor esetében is fennállt az alapvető hiba: a késleltetett, majd hirtelen felszaladó turbóhatás, hiába volt abban az évben a legerősebb a Ferrari motorja, ezt nem igazán tudták kihasználni.
126C2 (1982)
szerkesztésA következő szezonra jelentős mértékben áttervezték az autót. Átépítették és megbízhatóbbá tették a turbómotort, a kasztnit pedig teljesen átalakították. Ennek eredményeként jött létre a Ferrari első szénszálas-alumínium kompozit monocoque kasztnija, mellyel az általában mindig is külön utakon járó Ferrari sokat átvett brit riválisaitól. A 126C2 már jóval könnyebben kezelhető volt, egyedüli hátránya a nagyobb tömegből adódó lassabb kanyarsebesség volt. Villeneuve és Pironi a szezon eleji teszteken a leggyorsabbak voltak, és bizakodva vághattak neki az új idénynek – még úgy is, hogy Pironi hatalmas balesetet szenvedett a Paul Ricard versenypályán történő teszt során, amit csak csodával határos módon úszott meg élve.
A szezont ennek ellenére nem kezdték túl jól, pont nélkül zárták a nyitó dél-afrikai nagydíjat. Long Beach-en egy szokatlan hátsó szárnnyal jelentek meg: lényegében két kicsi, a szabályoknak megfelelően pont a minimális méretű szárnyat raktak fel egymás mellé úgy, hogy azokat középen rögzítette a kasztnihoz egy elem. Így lényegében a két kis szárny egyetlen nagy duplaszárnyat adott ki. A Ferrari részéről ez egy üzenet volt, ugyanis az előző futamon a Williams csapatát érték tetten trükközésen a vízhűtésű fékjeikkel, azonkívül javában zajlott a FISA-FOCA háború, a csapat pedig így mutatta meg, hogy a szabályokat milyen egyszerű kijátszani. Villeneuve-öt mindenesetre diszkvalifikálták, pedig harmadik helyen ért célba (Pironit csak azért nem, mert kiesett). Ezt követően San Marinóban a Ferrari kettős győzelmet aratott, amely mégis botrányos volt: Villeneuve megvádolta Pironit, hogy azzal, hogy nem engedte őt nyerni, megszegte a csapatutasítást. Kettejük közt megromlott a viszony, amit már helyrehozni sem volt lehetőség: a következő versenyen Villeneuve horrorisztikus balesetet követően szörnyethalt, így Pironi lett a csapat egyes számú pilótája. Csakhogy Németországban Pironi is óriási balesetet szenvedett, aminek következtében fel kellett hagynia a versenyzéssel. A Ferrari azonban még így is képes volt megnyerni a konstruktőri bajnoki címet.
Az autó az idény során folyamatosan fejleszés alatt állt, új szárnyakat és átdolgozott kasztnit kapott, a motor teljesítményét pedig megnövelték. Hogy növeljék a leszorítóerőt, transzverzálisról longitudinálisra cserélték a váltót is.
126C2B és 126C3 (1983)
szerkesztés1983-ban a padlólemezeknek tökéletesen síknak kellett lenniük, ezt írta elő a szabálykönyv a szívóhatás csökkentése érdekében. Kezdetben a Ferrari az előző évi autó átépítésével kísérletezett, ez volt a 126C2B modell. Az évet ezzel az autóval kezdték meg. Hogy az elvesztett leszorítóerőt pótolják, egy túlméretezett hátsó szárnyat kezdtek el használni, és a motorerőt is megnövelték, kb. 800 lóerőre.
A brit nagydíjtól kezdve a 126C3-mal versenyeztek, az utána következő német nagydíjat Arnoux meg is nyerte. Megtartva a túlméretes hátsó szárnyat a csapat még három győzelmet szerzett, és mind René Arnoux, mind csapattársa, Patrick Tambay harcban voltak a világbajnoki címért, amit csak megbízhatósági gondok miatt vesztettek el. A csapat mindazonáltal ebben az évben is konstruktőri bajnok lett.
126C4 (1984)
szerkesztésA McLaren ebben az évben mutatta be az MP4/2 jelzésű, rendkívül sikeres versenyautóját, ami sokkal jobb volt, mint a Ferrari, és dominálta az évet. Mindössze egyetlen győzelmet arattak, mégpedig Belgiumban, ahol Michele Alboreto szintén első győzelmét aratta a csapattal. Ugyanezen a futamon szerezték egyetlen pole pozíciójukat. A Ferrari végül konstruktőri második lett.
Habár a Ferrari-motor körülbelül 850 lóerő leadására volt képes, s így a legerősebb BMW- és Renault-motorokkal volt egálban, az autó kevés leszorítóerőt tudott produkálni, ami miatt kicsi volt a tapadása. Tapadást pedig csak a szárnybeállítások megváltoztatásával tudtak nyerni, ami pedig sebességcsökkenéssel járt, és mellékhatásként növelte az üzemanyagfogyasztást is.
Galéria
szerkesztés-
126CK
-
126C2
-
126C2B
-
126C3
-
126C4
-
Ferrari 021 motor
Eredmények
szerkesztés(félkövér jelöli a pole pozíciót, dőlt betű a leggyorsabb kört)
Év | Kasztni | Motor | Gumik | Pilóták | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | Pontok | Helyezés |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1981 | 126CK | Ferrari 021 | M | USW | BRA | ARG | SMR | BEL | MON | ESP | FRA | GBR | GER | AUT | NED | ITA | CAN | CPL | 34 | 5. | ||
Gilles Villeneuve | KI | KI | KI | 7 | 4 | 1 | 1 | KI | KI | 10 | KI | KI | KI | 3 | DSQ | |||||||
Didier Pironi | KI | KI | KI | 5 | 8 | 4 | 15 | 5 | KI | KI | 9 | KI | 5 | KI | 9 | |||||||
1982 | 126C2 | Ferrari 031 | G | RSA | BRA | USW | SMR | BEL | MON | DET | CAN | NED | GBR | FRA | GER | AUT | SUI | ITA | CPL | 74 | 1. | |
Gilles Villeneuve | KI | KI | DSQ | 2 | NI | |||||||||||||||||
Didier Pironi | 18 | 6 | KI | 1 | NI | 2 | 3 | 9 | 1 | 2 | 3 | NI | ||||||||||
Patrick Tambay | 8 | 3 | 4 | 1 | 4 | NI | 2 | NI | ||||||||||||||
Mario Andretti | 3 | KI | ||||||||||||||||||||
1983 | 126C2B
126C3 |
Ferrari 031 | G | BRA | USW | FRA | SMR | MON | BEL | DET | CAN | GBR | GER | AUT | NED | ITA | EUR | RSA | 89 | 1. | ||
Patrick Tambay | 5 | KI | 4 | 1 | 4 | 2 | KI | 3 | 3 | KI | KI | 2 | 4 | KI | KI | |||||||
René Arnoux | 10 | 3 | 7 | 3 | KI | KI | KI | 1 | 5 | 1 | 2 | 1 | 2 | 9 | KI | |||||||
1984 | 126C4 | Ferrari 031 | G | BRA | RSA | BEL | SMR | FRA | MON | CAN | DET | DAL | GBR | GER | AUT | NED | ITA | EUR | POR | 57.5 | 2. | |
René Arnoux | KI | KI | 3 | 2 | 4 | 3 | 5 | KI | 2 | 6 | 6 | 7 | 11 | KI | 5 | 9 | ||||||
Michele Alboreto | KI | 11 | 1 | KI | KI | 6 | KI | KI | KI | 5 | KI | 3 | KI | 2 | 2 | 4 |
Fordítás
szerkesztésEz a szócikk részben vagy egészben a Ferrari 126C című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.