Satrandzs
Satrandzs figurák | |
---|---|
Shah (= Király a sakkban) | |
Vazir (vagy tanácsos = vezér) | |
Ruk (Harci szekér vagy bástya) | |
"Pill" perzsául, "Alfil" arabul (Elefánt = futó) | |
Aszb (Ló vagy Huszár) | |
Szarbaz (pijadeh) (Gyalog) |
A satrandzs táblajáték, amely Perzsiában és a Közel-Keleten alakult ki az indiai csaturangából másfélezer évvel ezelőtt, és amelyből a középkor folyamán kifejlődött a modern sakk.
A satrandzs szó maga is a szanszkrit csaturanga (csatuh = négy, anga = fegyver) szóból származott. A középperzsa nyelvben még satrang. A népi etimológia két értelmezhető részre bontja a szót: szad = száz, illetve randzs = gond. A szót átvette az arab, a spanyolban ajedrez alakra módosult, amiből például a sakk jelentésű angol chess szó származik.
A legkorábbi ismert perzsa utalás a satrandzsra a Karnamag-i Ardasir-i Papakan című mitologikus középperzsa mesét tartalmazó, a 3. és 7. század között íródott könyvben található. A könyv szerint a 226 és 241 közt uralkodott I. Ardasír sah, „a királyok királya”, a hatalmas Szászánida Birodalom alapítója a játék mestere volt.[1] Ez azonban még nem bizonyíték arra, hogy a satrandzs már Ardasir idejében létezett, legfeljebb arra, hogy a könyv megírása idejében már népszerű volt, így jelentéssel bírhatott, hogy az uralkodót legyőzhetetlen játékosként mutatták be.
Egy későbbi szászánida uralkodó, I. Koszrev (I. Huszrau, 531 - 579) 16 smaragd és 16 rubin figurából álló készletet kapott ajándékba egy indiai királytól (valószínűleg Kanaudzs egy Megar Dinasztiához tartozó uralkodójától) egy zavarba ejtő fejtörő kíséretében. A perzsák a középkori történet szerint megfejtették a játék titkát.[2][3]
A csaturangát a mai Indiában rendkívül sokféle szabállyal játsszák, de mindegyikben közös hogy a „hadsereg” négy „fegyvernemből” áll: a lovasokból, az elefántokból, a harci szekerekből és a gyalogosokból. A satrandzs átvette a csaturanga szabályainak jórészét, a táblát és a kétszer 16 figurás alapállást. Miután az arabok meghódították Perzsiát, a játék továbbterjedt nyugat felé, rendkívül népszerű lett és a 8. századtól kezdve a játék taktikai és stratégiai elemzésének nagy irodalma keletkezett.
Az iszlám terjedésével a játék eljutott a Magrebbe, majd a Pireneusi-félszigetre. A 12. századi indiai iszlám hódítás során variációi visszakerültek Indiába is.
Szabályok
[szerkesztés]Az alapfelállítás a satrandzsban alapvetően ugyanaz volt, mint a modern sakkban. A világos sah (király) pozíciója az alapsor közepén azonban nem volt rögzített, kerülhetett a jobb és a bal oldalra is. A két sahnak azonban a satrandzsban is ugyanarra a vonalra kellett kerülnie (tehát vagy a d-, vagy az e-vonalra). A figurák a következők voltak:
- A sah (király) ugyanúgy mozgott, mint a sakkban (tehát bármely irányban egy mezőt).
- A fersz, a „tanácsos”) (vagy ferz, arabul firz, a perzsa فرزين farzin szóból, más szóval vazir, vagy középperzsául vicsir ) átlósan egyet léphet, és így meglehetősen gyenge figura a játékban, nem úgy, mint sakkbeli megfelelője, a vezér, amely a sakkjáték legerősebb figurája.
- A ruk, a „harci szekér” (a perzsa رخ rok szóból) ugyanúgy mozgott, mint a modern sakkban a bástya.
- A pill vagy alfil, az „elefánt” (a perzsa پيل pil szóból, al- az arab határozott névelő) két mezőt léphetett átlósan, a közbeeső mezőt átugorva. Ez is nagy különbség a sakkjáték futó figurájától, amely átlósan bármennyit léphet (bár nem ugorhat). A satrandzs pillje jóval gyengébb figura, amellett a táblán lévő négy pill nem kerülhetett ütésbe egymással, mivel a mezők, amelyeken mozoghattak, sehol sem fedték át egymást. A csaturangában ez a figura valószínűleg másképpen mozgott. A sakkjáték futójának neve több nyelven is a satrandzsbábu nevéből ered: spanyolul alfil, olaszul alfiere, perzsául fíl.
- A farasz, a ló (arab szó, perzsául اسپ aszp) a sakk huszárjával azonos módon mozgott („lóugrásban”).
- A bajdak, a „gyalogos katona” (az arab بيدق , illetve a perzsa پياده , pijada szóból) ugyanúgy léphetett, mint a sakkban a gyalog, azzal az eltéréssel, hogy nem léphetett előre kettőt az első lépésében, mint a sakkban. Másik különbség, hogy amikor egy bajdak elérte a tábla túloldalán lévő utolsó sort, „előléptették”, de csak fersz lehetett belőle (a sakkban futót, huszárt, bástyát vagy vezért egyaránt be lehet cserélni).
Az ábrán látható figurák a mai sakk jelöléseivel szerepelnek. A satrandzs mai leírásaiban gyakran szerepel a király, a bástya, a huszár és a gyalog sah, ruk, farasz és bajdak helyett.
A szabályokban voltak egyéb különbségek is a sakktól. A sáncolás például nem létezett, ezt csak jóval később vezették be. A patt nem döntetlent jelentett, mint a sakkban, hanem győzelmet annak a játékosnak, amely előidézte. Győzelmet jelentett az is, ha a játékos ellenfele minden figuráját levette a királyon kívül („a király lecsupaszítása”), kivéve ha a következő lépésben az ellenfél is ugyanezt tette (ez az eset döntetlent eredményezett).
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Karnamag-i Ardasir-i Papakan Archiválva 2006. szeptember 4-i dátummal a Wayback Machine-ben (a könyv angol fordítása)
- ↑ The explanation of Chess and the invention of Nard)
- ↑ Murray, H.J.R. (1913). A History of Chess. Benjamin Press (originally published by Oxford University Press). ISBN 0-936317-01-9.
Külső hivatkozások
[szerkesztés]- Shatranj, the medieval Arabian Chess by Jean-Louis Cazaux.
- Shatranj by Hans L. Bodlaender
- The Time of Shatranj and the Aliyat by Miguel Villa.
- Piececlopedia
- ICC Shatranj rules
- SchemingMind Shatranj rules Archiválva 2011. július 18-i dátummal a Wayback Machine-ben (free registration required)
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Shatranj című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.