Sertefarkúak

Sertefarkúak
	Evolúciós időszak: Késő karbon–jelen PreꞒ Є O S D C P T J K Pg N
	Kemencehalacska; (Thermobia domestica)
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Ízeltlábúak (Arthropoda);
Altörzs:	Hatlábúak (Hexapoda);
Osztály:	Rovarok (Insecta);
Alosztály:	Szárnyatlan rovarok (Apterygota) †;
Rend:	Sertefarkúak (Zygentoma); Börner, 1904
Családok
	Pikkelykefélék (Lepismatidae); Nicoletiidae; Lepidotrichidae; Maindroniidae;
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Sertefarkúak témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Sertefarkúak témájú kategóriát.

A sertefarkúak, vagy pikkelykék (Zygentoma, korábban Thysanura, illetve Lepismatidea) rendje a rovarok osztályán belül az elsődlegesen szárnyatlan rovarok alosztályába tartozik. Képviselői primitív rovarfajok. A rendet 4 családra oszthatjuk; ezekbe összesen mintegy 370 fajt sorolnak.

Származásuk, elterjedésük

Fajaik világszerte elterjedtek.^[2]

Megjelenésük, felépítésük

Jól tagolt, kicsiny, megnyúlt, lapos testüket többnyire pikkelyek, ritkábban szőrök fedik. Szájszervük egyszerű, összetett szemük apró, távol ülő. A fajok többségének nincsenek pontszemei.

Fejük széles.

Potrohuk végén három, egyenlő hosszú fartoldalékot (cercus) viselnek és potrohszelvényeik alsó oldalán az ugró ősrovarokéhoz hasonló farcsuta (stylus) van, de egyikkel sem tudnak ugrani.^[2] A középső fartoldalékot végfonalnak nevezzük. Csípőhólyagjaik nincsenek.^[3]

Életmódjuk, élőhelyük

Elsősorban fatörzseken, kövek alatt, üregekben, repedésekben, élnek. Egyes fajaik — például az ezüstös pikkelyke (Lepisma saccharina) — lakásokban, madárfészkekben, hangyabolyokban, termeszvárakban telepszenek meg.

Táplálkozásuk változatos: elsősorban szerves törmeléket esznek, de egyes fajok a gabonaféléket, tésztát, papírt, szárított húst is elfogyasztják.^[4] Saját maguk által termelt enzimekkel meg tudják emészteni a tiszta cellulózt. Bőrükön fel tudják szívni a levegő páratartalmát, így teljes szárazságban is életben maradhatnak.^[5]

Szaporodásuk

Közvetetten szaporodnak: nem érintkeznek egymással. A hím egy selyemfonalat feszít ki a talajon a nőstény előtt, és spermacseppek formájában erre helyezi ivarsejtjeit.^[5] Ezután a nőstény tojócsövével összeszedegeti a spermacseppeket, és azokkal testében termékenyíti meg petéit.

Lárváik közvetlenül, átalakulás nélkül fejlődnek (ametabolia), ivarérettségüket hosszú idő alatt, 10-12 vedlés után érik el. Hosszú ideig, akár több évig is élhetnek.^[2]

Jegyzetek

↑ Hoell, H.V., Doyen, J.T. & Purcell, A.H.. Introduction to Insect Biology and Diversity, 2nd ed.. Oxford University Press, 320. o. (1998). ISBN 0-19-510033-6
↑ ^a ^b ^c George C. McGavin: Rovarok, pókok és más szárazföldi ízeltlábúak. Budapest: Panemex; Grafo. ISBN 963 9090 44 1
↑ Ulrich Sedlag, 1979: A csodálatos rovarvilág. Mezőgazdasági Könyvkiadó, 1982. ISBN 963 231 370 4, p. 184.
↑ Archivált másolat. [2009. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 20.)
↑ ^a ^b Charlie Bood: A természet csodái 5., SEMIC Interprint Kft., 1991. ISBN 963 7 46501 4

Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[IIBD1-1] Hoell, H.V., Doyen, J.T. & Purcell, A.H.. Introduction to Insect Biology and Diversity, 2nd ed.. Oxford University Press, 320. o. (1998). ISBN 0-19-510033-6

[info1-2] George C. McGavin: Rovarok, pókok és más szárazföldi ízeltlábúak. Budapest: Panemex; Grafo. ISBN 963 9090 44 1

[3] Ulrich Sedlag, 1979: A csodálatos rovarvilág. Mezőgazdasági Könyvkiadó, 1982. ISBN 963 231 370 4, p. 184.

[4] Archivált másolat. [2009. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 20.)

[info2-5] Charlie Bood: A természet csodái 5., SEMIC Interprint Kft., 1991. ISBN 963 7 46501 4

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]