Szentbibor
Szentbibor (Sebeborci) | |
Közigazgatás | |
Ország | Szlovénia |
Statisztikai régió | Pomurska |
Község | Alsómarác |
Rang | falu |
Alapítás éve | 1365 |
Polgármester | Alojz Glavač |
Irányítószám | 9221 |
Rendszám területkód | MS |
Népesség | |
Teljes népesség | 447 fő (2020. jan. 1.)[1] |
Földrajzi adatok | |
Tszf. magasság | 222 m |
Terület | 7,82 km² |
Időzóna | UTC+1 |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 46° 42′ 30″, k. h. 16° 11′ 58″46.708333°N 16.199444°EKoordináták: é. sz. 46° 42′ 30″, k. h. 16° 11′ 58″46.708333°N 16.199444°E | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Szentbibor témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Szentbibor (korábban Szent-Biborcz, szlovénül: Sebeborci, vendül Sembiborci) falu Szlovéniában, Muravidéken, Pomurska régióban. Közigazgatásilag Alsómaráchoz tartozik.
Fekvése
[szerkesztés]Muraszombattól 7 km-re északkeletre a Szentbíbori-patak partján fekszik.
Története
[szerkesztés]Területén már az ókorban is éltek emberek, ezt bizonyítják a határában található római kori halomsírok.
A település első írásos említése 1366-ban történt. 1365-ben Széchy Péter fia Miklós dalmát-horvát bán és testvére Domonkos erdélyi püspök kapták királyi adományul illetve cserében a Borsod vármegyei Éleskőért, Miskolcért és tartozékaikért Felsőlendvát és tartozékait, mint a magban szakadt Omodéfi János birtokát. A település a későbbi századokon át is birtokában maradt ennek családnak, mely birtokközpontjáról a felsőlendvai, felső-lindvai Bánfi, felső-lindvai Herczeg neveket is viselte. Az 1366-os beiktatás alkalmával részletesebben kerületenként is felsorolják az ide tartozó birtokokat, melyek között a falu "Scebeborch in districtu Sancti Martini" alakban szerepel.[2] A felsőlendvai uradalom szentmártoni kerületéhez tartozott. 1685-ben a Széchyek fiági kihalásával a Batthyányak birtoka lett.
Vályi András szerint "SZENT BIBORCZ. Tót falu Vas Várm. földes Ura Gróf Batthyáni Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Martyáncznak szomszédságában, mellynek filiája; határbéli földgye középszerű."[3]
Fényes Elek szerint "Szent-Biborcz, vindus falu, Vas vgyében, nem a mura-szombati, hanem a tót-moráczi uradalomhoz tartozik 130 hold majorsággal."[4]
Vas vármegye monográfiája szerint " Szent-Bibor házainak száma 102, lélekszáma 557. Lakosai vendek, vallásuk r. kath. és ág. ev. Postája Mártonhely, távírója Muraszombat."[5]
1910-ben 592, túlnyomórészt szlovén lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Vas vármegye Muraszombati járásához tartozott, 1919-ben átmenetileg a de facto Mura Köztársaság része lett. Még ebben az évben a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz csatolták, ami 1929-től Jugoszlávia nevet vette fel. 1941-ben átmeneti időre ismét Magyarországhoz tartozott, 1945 után visszakerült jugoszláv fennhatóság alá. 1991 óta a független Szlovénia része. 2002-ben 485 lakosa volt.
Nevezetességei
[szerkesztés]- Haranglába a 20. század első harmadában épült neoromán stílusban.
- Római kori halomsírok.
További információk
[szerkesztés]- Alsómarác község hivatalos oldala
- A község információs portálja
- Szentbíbor az Alsómaráchoz tartozó falvak között
- Szentbíbor Szlovénia térképén
- Szlovénia kulturális emlékei
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Prebivalstvo - izbrani kazalniki, naselja, Slovenija, letno. Statistical Office of the Republic of Slovenia. (Hozzáférés: 2021. április 28.)
- ↑ Csánky Dezső:Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Budapest 1890.
- ↑ Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.
- ↑ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.
- ↑ Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914. → elektronikus elérhetőség Vas vármegye