A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tatjana Maria (születési neve Tatjana Malek ) (Bad Saulgau , 1987 . augusztus 8. –) német teniszezőnő.
Egyéniben három, párosban négy WTA -, valamint egy WTA125 -tornát nyert meg, emellett egyéniben tizennégy, párosban tizenhat ITF -tornán végzett az első helyen. Legjobb egyéni világranglista-helyezése a 42. hely, ezt 2024. január 8-án érte el, párosban 54. volt 2016. június 6-án. A Grand Slam-tornákon a legjobb eredményét egyéniben a 2022-es wimbledoni teniszbajnokságon érte el, amikor az elődöntőbe jutott, párosban a negyeddöntős volt a 2018-as wimbledoni teniszbajnokságon .
2006–2011 között tizenhárom alkalommal szerepelt Németország Fed-kupa csapatában.[1]
Férje, és egyben edzője Charles Edouard Maria, akivel 2013-ban házasodott össze. Még abban az évben megszületett kislányuk Charlotte.[2] Szülését követően négy hónappal már ismét versenyzett.[3] 2020 áprilisában bejelentette, hogy második gyermekükkel terhes, de a szülést követően nem sokkal újra visszatér a pályára.[4]
*2021-től megváltozott a tornák kategóriáinak elnevezése.
*2021-től megváltozott a tornák kategóriáinak elnevezése.
Dátum
Torna
Borítás
Partner
Ellenfelek a döntőben
Eredmény a döntőben
1.
2012 . szeptember 16.
Bell Challenge , Québec
Kemény (f)
Kristina Mladenovic
Alicja Rosolska Heather Watson
7–6(5), 6–7(8), [10–7]
2.
2016 . április 11.
Copa Colsanitas , Bogotá
Salak
Lara Arruabarrena Vecino
Gabriela Cé Andrea Gámiz
6–2, 4–6, [10–8]
3.
2018 . március 3.
Abierto Mexicano Telcel , Acapulco
Kemény
Heather Watson
Kaitlyn Christian Sabrina Santamaria
7–5, 2–6, [10–2]
4.
2019 . szeptember 22.
Korea Open , Szöul
Kemény
Lara Arruabarrena
Hayley Cartes Luisa Stefani
7–6(7), 3–6, [10–7]
Díjazás
$100,000 torna
$75,000 torna
$50,000 torna
$40,000 torna
$25,000 torna
$15,000 torna
$10,000 torna
Borításonként
Kemény (10–4)
Salak (3–7)
Fű (2–2)
Szőnyeg (1–0)
Eredmény
No.
Date
Torna
Borítás
Ellenfél
Eredmény
Döntős
1.
2006. február 20.
Biberach an der Riß , Németország
Kemény (f)
Kristina Barrois
4–6, 7–5, 6–7(5)
Döntős
2.
2006. június 19.
Davos , Svájc
Salak
Sandra Martinović
6–1, 4–6, 2–6
Győztes
1.
2006. július 24.
Les Contamines-Montjoie , Franciaország
Kemény
Sandra Záhlavová
6–3, 6–4
Győztes
2.
2006. augusztus 7.
Hechingen , Németország
Salak
Magda Mihalache
6–2, 6–3
Döntős
3.
2006. szeptember 11.
Gliwice , Lengyelország
Salak
Sandra Záhlavová
4–6, 0–6
Döntős
4.
2006. október 23.
Isztambul , Törökország
Kemény (f)
Caroline Wozniacki
2–6, 1–6
Döntős
5.
2007. április 23.
Cagnes-sur-Mer , Franciaország
Salak
Bacsinszky Tímea
4–6, 1–6
Győztes
3.
2007. október 22.
Pozsony , Szlovákia
Kemény (f)
Petra Kvitová
6–2, 7–6(7)
Győztes
4.
2008. november 3.
Ismaning , Németország
Szőnyeg (f)
Kristina Barrois
6–2, 6–3
Győztes
5.
2009. február 9.
Stockholm , Svédország
Kemény (f)
Kapros Anikó
6–3, 6–2
Győztes
6.
2009- április 27.
Makarska , Horvátország
Salak
Simona Halep
6–1, 4–6, 6–4
Győztes
7.
2009. augusztus 24.
The Bronx , Egyesült Államok
Kemény
Kristina Barrois
6–1, 6–4
Döntős
6.
2011. július 25.
Bad Saulgau , Németország
Salak
Raluca Olaru
6–3, 3–6, 5–7
Győztes
8.
2011. augusztus 1.
Hechingen , Németország
Salak
Sarah Gronert
6–3, 6–4
Döntős
7.
2011. szeptember 26.
Clermont-Ferrand , Franciaország
Kemény (f)
Andrea Hlaváčková
4–6, 6–0, 6–7(6)
Döntős
8.
2012. április 2.
Tessenderlo , Belgium
Salak (f)
Marina Zanevszka
2–6, 2–6
Döntős
9.
2012. június 11.
Nottingham , Egyesült Királyság
Fű
Ashleigh Barty
1–6, 1–6
Döntős
10.
2012. szeptember 24.
Clermont-Ferrand , Franciaország
Kemény (f)
Stefanie Vögele
4–6, 1–6
Győztes
9.
2014. július 28.
Fort Worth , Egyesült Államok
Kemény
Hayley Carter
6–1, 6–1
Győztes
10.
2014. október 13.
Makinohara , Japán
Fű
Aojama Suko
6–1, 6–2
Győztes
11.
2014. december 8.
Mérida , Mexikó
Kemény
Victoria Rodríguez
6–0, 6–3
Győztes
12.
2015. február 2.
Midland , Egyesült Államok
Kemény (f)
Louisa Chirico
6–2, 6–0
Döntős
11.
2015. május 4.
Cagnes-sur-Mer , Franciaország
Salak
Carina Witthöft
5–7, 1–6
Győztes
13.
2015. október 26.
Toronto , Kanada
Kemény (f)
Jovana Jakšić
6–3, 6–2
Győztes
14.
2017. február 5.
Midland , Egyesült Államok
Kemény (f)
Naomi Broady
6–4, 6–7(6), 6–4
Döntős
12.
2017. június 11
Marseille , Franciaország
Salak
Jasmine Paolini
4–6, 6–2, 1–6
Győztes
15.
2017. június 30.
Southsea , Egyesült Királyság
Fű
Irina-Camelia Begu
6–2, 6–2
Döntős
13.
2017. július 16.
Contrexéville , Franciaország
Salak
Johanna Larsson
1–6, 4–6
Győztes
16.
2023. január 29.
Púne , India
Kemény
Nigina Abduraimova
6–1, 6–1
Döntős
14.
2024. június 9.
Surbiton , Egyesült Királyság
Fű
Alison Van Uytvanck
7–6(5), 1–6, 2–6
Díjíazás
$100,000 torna
$75,000/80,000 torna
$50,000/60,000 torna
$25,000 torna
$15,000 torna
$10,000 torna
Borításonként
Kemény (5–5)
Salak (8–5)
Fű (1–0)
Szőnyeg (1–1)
Eredmény
No.
Dátum
Torna
Borítás
Partner
Ellenfél
Eredmény
Győztes
1.
2003. május 5.
Varsó , Lengyelország
Salak
Annette Kolb
Barbora Machovská Ivana Plateniková
6–3, 6–3
Döntős
1.
2004. augusztus 16.
Westende , Belgium
Kemény
Janette Bejlková
Veronika Chvojková Emma Laine
4–6, 5–7
Döntős
2.
2006. szeptember 4.
Mestre , Olaszország
Salak
Margalita Chakhnashvili
Monica Niculescu Renata Voráčová
4–6, 6–3, 4–6
Győztes
2.
2009. április 27.
Makarska , Horvátország
Salak
Renata Voráčová
Tereza Hladíková Karolina Kosińska
6–4, 5–7, [10–6]
Döntős
3.
2010. szeptember 14.
Szófia , Bulgária
Salak
Sandra Klemenschits
Eléni Danjilídu Jasmin Wöhr
3–6, 4–6
Döntős
4.
2010. október 4.
Barnstaple , Egyesült Királyság
Kemény (f)
Sandra Klemenschits
Andrea Hlaváčková Michaëlla Krajicek
6–7(4), 2–6
Győztes
3.
2010. október 11.
Joué-lès-Tours , Franciaország
Kemény (f)
Irena Pavlovic
Stéphanie Cohen-Aloro Selima Sfar
6–4, 5–7, [10–8]
Győztes
4.
2010. október 18.
Saint-Raphaël , Franciaország
Kemény (f)
Sandra Klemenschits
Estrella Cabeza Candela Laura Pous Tió
6–2, 6–4
Győztes
5.
2011. április 18.
Tessenderlo , Belgium
Salak (f)
Anna-Lena Grönefeld
Elina Szvitolina Marina Zanevszka
7–5, 6–3
Győztes
6.
2011. június 27.
Toruń , Lengyelország
Salak
Stéphanie Foretz Gacon
Gallovits-Hall Edina Andreja Klepač
6–2, 7–5
Győztes
7.
2011. augusztus 1.
Hechingen , Németország
Salak
Sandra Klemenschits
Korina Perkovic Laura Siegemund
4–6, 6–2, [10–7]
Döntős
5.
2011. október 25.
Barnstaple , Egyesült Királyság
Kemény (f)
Sandra Klemenschits
Eva Birnerová Anne Keothavong
5–7, 1–6
Győztes
8.
2012. március 19.
Bath , Egyesült Királyság
Kemény (f)
Stephanie Vogt
Julie Coin Melanie South
6–3, 3–6, [10–3]
Döntős
6.
2012. április 2.
Tessenderlo , Belgium
Salak (f)
Stephanie Vogt
Demi Schuurs Marina Zanevszka
4–6, 3–6
Győztes
9.
2012. június 25.
Stuttgart , Németország
Salak
Sandra Klemenschits
Lenka Juríková Zuzana Luknárová
6–3, 6–2
Döntős
7.
2012. július 2.
Biella , Olaszország
Salak
Sandra Klemenschits
Eva Hrdinová Mervana Jugić-Salkić
6–1, 3–6, [8–10]
Döntős
8.
2012. október 22.
Poitiers , Franciaország
Kemény (f)
Stéphanie Foretz Gacon
Catalina Castaño Mervana Jugić-Salkić
4–6, 7–5, [4–10]
Győztes
10.
2013 április 15.
Dothan , Egyesült Államok
Salak
Julia Cohen
Irina Falconi Maria Sanchez
6–4, 4–6, [11–9]
Győztes
11.
2014. június 9.
Essen , Németország
Salak
Kristina Barrois
Ysaline Bonaventure Elica Kosztova
6–2, 6–2
Győztes
12.
2014. október 13.
Makinohara , Japán
Fű
Miki Miyamura
Makoto Ninomiya Mari Tanaka
6–3, 6–1
Győztes
13.
2014. október 20.
Hamamacu , Japán
Szőnyeg
Miki Miyamura
Makoto Ninomiya Mari Tanaka
5–7, 6–2, [10–5]
Döntős
9.
2014. október 27.
Toronto , Kanada
Kemény (f)
Gabriela Dabrowski
Maria Sanchez Taylor Townsend
5–7, 6–4, [13–15]
Győztes
14.
2014. december 1.
Mérida , Mexikó
Kemény
Renata Zarazúa
Jan Abaza Hsu Chieh-yu
7–6(1), 6–1
Győztes
15.
2014. december 8.
Mérida , Mexikó
Kemény
Renata Zarazúa
Andrea Gámiz Valerija Szavinih
6–4, 6–1
Döntős
10.
2015. február 16.
Altenkirchen , Németország
Szőnyeg (f)
Sandra Klemenschits
Antonia Lottner Ana Vrljić
4–6, 6–3, [9–11]
Döntős
11.
2021. szeptember 5.
Collonge-Bellerive , Svájc
Salak
Amandine Hesse
Amina Ansba Anasztaszija Gaszanova
1–6, 7–6(6), [8–10]