Tokugava Ieharu
Tokugava Ieharu ( | |
Japán sógun | |
Uralkodási ideje | |
1760 – 1786 | |
Elődje | Tokugava Iesige |
Utódja | Tokugava Ienari |
Életrajzi adatok | |
Uralkodóház | Tokugava-ház |
Született | 1737. június 20. Edo Castle |
Elhunyt | 1786.szeptember 17. Edo |
Nyughelye | Kan'ei-ji |
Édesapja | Tokugawa Ieshige |
Édesanyja | Shishin'in |
Testvére(i) | Tokugawa Shigeyoshi |
Házastársa |
|
Gyermekei | Tokugawa Iemoto |
Tokugava Ieharu ( | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Tokugava Ieharu ( | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Tokugava Ieharu (
Fiatalkora
[szerkesztés]Édesapja a Tokugava sógunátus kilencedik sógunja, Tokugava Iesige, édesanyja pedig Oko no Kata volt. Születésekor a Takecsijo (
Pályafutása sógunként
[szerkesztés]Tokugava Iesige lemondása
[szerkesztés]Nyílt titok volt, hogy Tokugava Iesige egy krónikus betegségben szenvedett, mely erőteljesen befolyásolta beszédét. Emiatt apja, Tokugava Josimune, támogatói ellenezték, hogy őt tegye meg örökösének. Jobban örültek volna, ha a két fiatalabb fiúgyermek, Tokugava Munetoke vagy Tokugava Munetada követte volna őt soron. Josimune azonban kitartott elsőszülött fia mellett.
Iesige sikeresen uralkodott mint kilencedik sógun majdnem tizenöt éven keresztül. Hivatalosan 1760-ban, 50 évesen adta át vezetői helyét elsőszülött fiának, Tokugava Ieharunak, majd halt meg nem sokkal később visszavonulása után. Tokugava Iesige kormányzását azonban folyamatos természeti katasztrófák, járványok, éhínség kísérték, miközben a bakufu egyre korruptabbá vált. Ieharu egy legyengült kormányt örökölt meg, mellé egy egyre inkább elégedetlenebb néppel, akik egyre erőteljesebben adtak hangot nemtetszésüknek.
Kinevezése, mint udaidzsin
[szerkesztés]Sóguni pályafutása későbbi szakaszában Kókaku császártól megkapta az udaidzsin (
Események a sóguni kinevezése alatt
[szerkesztés]A Nagy Tenmei-éhínség
[szerkesztés]A Nagy Tenmei-éhínség (
Tóhokun, Honsú északkeleti részén az 1770-es évektől kezdve jelentősen elkezdett csökkenni az éves termény mennyisége a szokatlanul hideg és száraz időnek köszönhetően. A szegényes termést még tovább fokozták természeti katasztrófák, többek között a Mount Ivaki 1783. április 13-i, valamint a Mount Aszama 1783. július 6-i kitörése. A kitörések azonban nemcsak a pusztító lávatömeggel és a régiót elborító, fullasztó vulkanikus hamuval okoztak jelentős károkat. A vulkáni hamuval teli égen át jelentősen kevesebb napfény tudott átjutni, ezáltal az hőmérséklet még inkább csökkent, a termény pedig tovább pusztult.
A helyzetet csak tovább súlyosbította a Tokugava kormány akkori gazdasági politikája. Ebben az időben vezette be ugyanis Tanuma Okicugu (
A Szugita Genpaku (
A Mount Aszama kitörése
[szerkesztés]A Mount Aszama (
A történészek kutatásai, valamint a bakufu feljegyzései alapján biztosan lehet arra következtetni, hogy a Mount Aszama kitörése jelentős mértékben hozzájárult a Nagy Tenmei éhínség kialakulásához. Tóhoku régióban több másik, a vulkántól távolabb lévő prefektúra is súlyos károkat szenvedett el, többek között Shinan és Kozuke, amely régiókban a kitörés után az elkövetkezendő fél évtizedben az átlagnál alacsonyabb volt a termelési hozam. A cenzus becslései alapján a kitörésekben több, mint 1500 ember vesztette életét, további 20 000 ember megélhetési körülményeit pedig jelentősen befolyásolta. Azonban a valós szám ennél jóval több lehet.
Merénylet egy vakadosijori ellen
[szerkesztés]A vakadosijori (
1784-ben az edói várban merénylet áldozata lett a vakadorijosi egy tagja, név szerint Tanuma Okimoto. Okimotot az édesapja előtt ölték meg, aki nem volt más, mint Tanuma Okicugu kamarai tisztviselő. A merénylő egy bizonyos Szano Maszakoto nevű alacsonyabb rendű szamuráj (hatamoto) volt. Szano Maszakotot a sógun, Tokugava Ieharu kivégeztette, további vizsgálatot azonban nem indított azzal kapcsolatban, hogy ki bérelhette fel a gyilkost, noha rengeteget találgatnak a tudósok a kilétével kapcsolatban. Számtalan lehetséges gyanúsított van, a bakufu emberein át, a Vének tanácsa tagjain keresztül egészen a társadalmi ranglétra alján álló emberekig, ugyanis minden társadalmi rétegnek volt oka arra, hogy felbújtson embereket egy ilyen merényletre, illetve végrehajtsa azt. A bakufu kételkedett a betegeskedő apját, Tokugava Iesigét leváltó Ieharu vezetői képességeiben. Noha Ieharu semmi jelét nem mutatta annak, hogy bármit is örökölt volna apja beteges természetéből, szamurájai mégse tekintették őt alkalmasnak és elég erősnek a sóguni címhez, ezt a véleményüket erősítette tovább az, hogy Ieharunak egy saját gyermeke se maradt életben, kénytelen volt örökbefogadni. A ródzsó tagjainak is volt okuk az elégedetlenségre, ők ugyanis nagyon ellenezték Tanuma Okicugu reformjait, merkantilista gazdaságpolitikáját, amik sorra kudarcot vallottak, ám Okicugu mindezek ellenére továbbra is töretlenül élvezte Ieharu bizalmát. További zavaró tényező volt mind a Vének tanácsa, mind pedig a bakufu körében az, hogy Tokugava elfogadta a császár által felajánlott udaidzsin kinevezést. Ez nyugtalanságra adott okot, hiszen azt mutatta ez is, a császár vissza akarja venni a hatalmát, és meg is tehetné, hiszen gyenge a sógun. A köznép pedig csalódottan vette tudomásul, hogy a Tokugava Iesige sógunsága alatt megromlott helyzetükre nem érkezett megoldás, sőt, még inkább csak leromlottak az életkörülményeik. Emellé a rengeteg természeti katasztrófát égi jelnek tekintették arra, miszerint nem Tokugava Ieharut illetné meg a vezetői cím, és le kéne mondania.
Nem tisztázott azonban, hogy a merénylet vajon csak félresikerült, és valójában esetleg Tanuma Okicugut akarták megölni, vagy pedig Tanuma Okimoto halála egy jelzés akart lenni a sógunnak és az egyre nagyobb hatalmat élvező Okicugunak.
Tokugava Ieharu halála
[szerkesztés]1786. Szeptember 17-én Tokugava Ieharu elhunyt. Halála nem idegenkezűség eredménye, természetes okok miatt hunyt el. Mindössze 49 éves volt. Edoban (a mai Tokió) buddhista szertartással búcsúztak tőle, és a Kaneidzsi szentélyben található végső nyughelye, csakúgy mint gyerekeinek, illetve felmenőinek.
Források
[szerkesztés]- Hall, John Whitney, Tanuma Okitsugu: Forerunner of Modern Japan, Cambridge: Harvard University Press, 1955
- Screech, Timon, Shogun's Painted Culture: Fear and Creativity in the Japanese States, 1760–1829, London: Reaktion Books, 2000
- Screech, Timon, Secret Memoirs of the Shoguns: Isaac Titsingh and Japan, 1779–1822, London: RoutledgeCurzon, 2006
- Titsingh, Isaac, Illustrations of Japan, London: Ackerman, 1822
- Totman, Conrad, Politics in the Tokugawa bakufu, 1600–1843, Cambridge: Harvard University Press, 1967
- Tokugawa Ieharu: The tenth shogun of Japan, http://yabai.com/p/4031 (utolsó hozzáférés: 2019. máj. 17.)