Lengyel krónika
Lengyel krónika | |
Kronika Galla Anonima | |
Szerző | Gallus Anonymus |
Eredeti cím | Cronica et gesta ducum sive principum Polonorum |
Megírásának időpontja | 1113 és 1116 körül |
Nyelv | latin |
Témakör | lengyel történelem |
Műfaj | geszta, krónika, legenda |
A Wikimédia Commons tartalmaz Lengyel krónika témájú médiaállományokat. |
A Lengyel krónika (teljes címe: A lengyel fejedelmek avagy Hercegek krónikája és tettei, latinul: Cronica et gesta ducum sive principum Polonorum, lengyelül: Kronika i czyny książąt czyli władców polskich, röviden: Kronika polska vagy Kronika Galla Anonima) Gallus Anonymus ismeretlen krónikás által 1113-1116 táján írt mű. Ez az első lengyel krónika. Az államalapítástól, azaz a Piastok legendájától a szerző életéig, III. (Ferdeszájú) Boleszláv uralkodásáig mutatja be a lengyel történelmet és eredetmondákat.
A műnek több magyar vonatkozása van. Szerzője feltehetően Magyarországról érkezett Lengyelországba, és a krónikából kitűnően jól ismerte a magyar viszonyokat. Ezen felül számos történelmi adatot rögzített Magyarországról vagy magyar uralkodókról a krónikájában.
Története
[szerkesztés]A krónika a legtöbb kutató szerint 1109 és 1118 között készülhetett, méghozzá Krakkóban, a fejedelmi udvar közelében. A benne említett események miatt sokan ennél szűkebben határozzák meg a keletkezés idejét 1113 és 1116 között.[1] A későbbi évekből egyébként már semmit sem lehet tudni Gallus Anonymusról. A szerző feltételezhetően bencés szerzetes volt, aki sokak szerint francia, flamand vagy velencei gyökerekkel bírt.
A krónikás műve három késő középkori kézirat-másolatban maradt fenn különféle kiadványokban, melyek más szövegeket, illetve krónikákat is tartalmaznak:
- Az 1340 után keletkezett Zamojski-kódex 92 lapból áll, tartalmazza többek között a Lengyel-Magyar Krónika (Kronika polsko-węgierska) kéziratát is, és jelenleg a varsói Nemzeti Könyvtárban (Biblioteka Narodowa) őrzik.
- A Sędziwój-kódex 1434–1437 és 1466–1467 között keletkezett több részletben, 949 lapos, ugyancsak tartalmazza a Lengyel-Magyar Krónikát, s a Czartoryski Könyvtár (Biblioteka Czartoryskich) őrzi Krakkóban.
- A Szamotulski-kódex (más néven: Heilsbergi Kódex) 1469–1471 körül készült, 140 lapot tartalmaz, és 1959 óta ez is a Nemzeti Könyvtár birtokában van Varsóban. Tartalmazza a Drzewrza-krónikát, valamint a Kis-lengyel Évkönyvet. Ez a kiadvány számos kézen és országban megfordult. 1764 táján Poniatowski király tulajdonában állt. Aztán a Czartoryskiaké lett Puławyban, akik az 1830-1831-es felkeléskor Párizsba, a nagy emigráció egyik szellemi központjába menekítették sok más értékkel együtt. 1939-ben viszont Krakkóból Kanadába szállították, mivel kitört a második világháború, és így akarták az épségét megőrizni. (A királyi ékszerdoboz története bizonyítja, hogy a háborús pusztítástól való félelem nem volt alaptalan.)
Általános vélekedés szerint a három másolat közül a Szamotulski-kódex tartalmazza az eredetihez leginkább közelítő szöveget.[2]
A Heilsbergi Kódex első tulajdonosa, Marcin Kromer (1512–1589) még nem tartotta fontosnak kiadni a szöveget, bár saját történeti munkájánál felhasználta azt forrásként. Őt követően azonban a három kéziratmásolat alapján különféle nyomdai kiadások láttak napvilágot az évek során. Elsőként Gottfied Lengnich (1689-1774) danzigi retorikatanár nyomtatta ki a krónikát annak heilsbergi változata alapján. Az 1749-ben megjelent kiadvány tartalmazta Wincenty Kadłubek krónikáját is, mely sokkal ismertebb volt a Lengyel krónikánál, és így nagyobb hatással volt a lengyel közgondolkodás alakulására. Másodikként Jan W. Bandtkie varsói római jogi és jogtörténeti tanár küldte nyomdába az anyagot Varsóban, 1824-ben, de a kiadás a szöveget a Sędziwój-féle kézirat alapján dolgozta fel. Az első kritikai, azaz tudományos igényű kiadásra 1851-ben, a Monumenta Germaniae Historica sorozat keretében került sor. A munkát Jan Szlachtowski lwówi és Rudolf Koepke berlini történészek végezték el másokkal együttműködve. A kiadáshoz a Zamojski- és a Sędziwój-kódex szövegét vették alapul. A krónikát ezt követően többször is megjelentették, pl. 1864-ben, 1899-ben és 1952-ben.[3]
A latin nyelvű krónika más nyelvre való fordításának igénye a 19. században jelentkezett. A fordítások minősége természetesen nagyban függött attól, hogy melyik szövegváltozatot, melyik kritikai kiadást vették alapul. Az első fordítás Hipolit Kownacki nevéhez fűződik, aki a krónikát 1831-ben lengyel nyelvre ültette át. Kownacki sem történészi, sem nyelvészeti képzettséggel nem rendelkezett, ezért munkája nem volt hibátlan. A következő fordítás 1923-ban készült. Roman Grodecki készítette, aki az 1864-es lwówi kiadást vette alapul. Grodecki is ejtett hibákat, melyeket később Marian Plezia javított ki, lábjegyzetekkel is ellátva egyúttal a szöveget. Oroszra 1961-ben fordították le azzal összefüggésben, hogy számos adatot tartalmaz a krónika a Kijevi Ruszról. 1978-ban pedig a német fordítás készült el, melynek nevezetessége, hogy ez volt az első olyan kiadás, amikor modern nyugati világnyelven lehetett olvasni. Azóta angolul, egyes részei olaszul, japánul is hozzáférhetők. A magyar fordítás 2007-ben lett kész, Bagi Dániel munkája. A fordítást Galántai Erzsébet ellenőrizte, a verseket Jankovits László fordította.[4]
Leírás
[szerkesztés]A Lengyel krónika műfaja nehezen meghatározható. Egyszerre geszta (pl. Boleszláv tetteinek elbeszélése), krónika (a lengyel történelem időrendi elbeszélése a Piastoktól Boleszlávig) és legenda (Szent Szaniszló életrajza).[5] Három könyvet tartalmaz, melyek fejezetekre tagolódnak. Az első könyv a Piastok történetét, a második Boleszláv fiatal éveit, a harmadik pedig az 1109 és 1113 közötti évek eseményeit meséli el. Összesen 108 (32 + 50 + 26) fejezet található benne. A fejezetcímek valószínűleg későbbi hozzátoldások az eredeti szöveghez.[6]
A krónika szövege rímpróza és időnként vers, illetve ritmikus próza.[7] Általában véve kevésbé mély filozófiai alkotás, inkább lüktető, feszes elbeszélő stílus jellemzi, melynek az is a különlegessége, hogy a latin mellett már néhány szláv szó is feltűnik benne. A csataleírások különösen érzékletes, élettel teli leírások.[8]
Gallus Anonymusra több ókori és kora középkori szerző, illetve mű is hatással volt. Előbbiek közül igazolhatóan ismerte Sallustiust, Liviust és Tacitust, utóbbiak közül pedig Regino világkrónikáját, Einhard Nagy Károly-életrajzát és Widukind szász történetét, továbbá Ovidiust, Vergiliust, Boethiust, Sidonius Apollinarist és Nagy Szent Gergelyt. A krónika bibliai forrásait 1952-ben Karol Maleczyński szedte listába. Gallus a mitológiai történeteket azonban szabadon kezelte, azaz átírta, elferdítette.[9]
A krónika sajátos tartalma miatt részben meseszerű, részben pedig történeti forrás. A tudomány szerint a gonosz Popiel fejedelem, a földműves Piast, a felesége Rzepka és a fiúk, Siemowit kitalált, legendabeli személyek. Sokat értekezik ugyanakkor a magyar királyokról, Álmosról, Szent Istvánról, Salamonról, Orseolo Péterről, Szent Lászlóról és Könyves Kálmánról, akik valóságos személyek voltak.[10] A mű korabeli földrajzi adatai Közép-Európára terjednek ki egy kivételével, ez Saint-Gilles. Magyarországról Budát, Székesfehérvárt és Somogyvárt említi.[11]
Bagi Dániel szerint a 3. könyv 25. fejezetéből olvasható ki, hogy miért írta meg Gallus a művét. E szerint a krónika fő elvi kérdése az, hogy Boleszláv a maga és dinasztiájának történetével igazolni kívánta trónigényét féltestvérével, Zbigniew-vel szemben, illetve nyomatékosítani a jogát a kizárólagos uralomra. Zbigniew ugyanis a szeniorátus alapján részt követelt magának a hatalomból, de Boleszláv megvakíttatta, hogy alkalmatlanná tegye az uralkodásra, és nem sokra rá Zbigniew meghalt. Emiatt indult Boleszláv bűnbocsánatért Magyarországra, ahol Gallus Anonymus aztán találkozhatott vele.[12]
Magyar krónika
[szerkesztés]A Lengyel krónikának a Boleszló halálát elmesélő része megegyezik a magyar krónikának azon részével, ami Szent István és Szent László haláláról szól. Emiatt feltételezik, hogy az első magyar és lengyel krónikának talán ugyanaz a személy, Gallus Anonymus volt a szerzője, vagy hogy legalább ismernie kellett a magyar krónika szövegét is.
„ | Tagadhatatlan, hogy abban az egész évben senki nem rendezett Lengyelországban nyilvános mulatságot, egy nemes férfi vagy nő sem ékesítette magát ünnepi öltözékkel, nem hangzott fel taps vagy lant hangja a fogadókban, és nem járta be gyermeki ének vagy öröm hangja az utcákat. | ” |
– Bagi 2007, 126. old. |
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- ↑ Bagi 2007: Bagi Dániel: A lengyel fejedelmek avagy hercegek krónikája és tettei című mű szerzője és szövege. Inː Gall, Névtelen; Bagi, Dániel (ford.); Jankovits, László (ford.); Bagi, Dániel (forráskiadás készítője): A lengyel fejedelmek avagy hercegek krónikája és tettei. Budapest, Argumentum Kiadó (2007) , 306 p. ISBN 9789634464655
További irodalom
[szerkesztés]- Gallus Anonymus és Magyarország: a Geszta magyar adatai, forrásai, mintái, valamint a szerző történetszemlélete a latin Kelet-Közép-Európa 12. század eleji latin nyelvű történetírásának tükrében. Budapest, Argumentum Kiadó (2005) , 276 p. ISBN 9789634463559 ISBN 963446355X
- Królowie węgierscy w Kronice Galla Anonima. Kraków, Polska Akademia Umiejetnosci (2008) , 238 p. ISBN 9788360183908 ISBN 8360183902